Medencefejlődés és földtani erőforrások: víz, szénhidrogén, geotermikus energia
A vándorgyűlés napjainkban aktuális témájával, ebben a gazdaságilag „szűkre szabott” időkben, szeretnénk megszólítani a potenciális szponzorokat is, pártfogóinkat, szimpatizánsainkat is, mert csakis együtt, egy közös civil platformon kereshetjük a hatékony kiutat a válságból. Tisztelettel kérjük hűséges támogatóinkat, hogy a korábbi évekhez mérhető nagylelkűséggel járuljanak hozzá rendezvényünk sikeréhez, anyagi vagy tárgyi támogatással, részvétellel, esetleg kiállítással, bemutatókkal.
Elkötelezettségünk, hogy az állandó résztvevőink (nagyobb vállalatok képviselői) és támogatóink tevékenységét a földtudományi társadalom minél szélesebb körben megismerhesse, ugyanakkor a kisebb vállalkozások is lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra. Meggyőződésünk, hogy az idősebb korosztálynak van mondanivalója a fiataloknak, még akkor is, ha már nem aktív dolgozók. Az előadások és a beszélgetések során olyan egyéni ötletek, megoldások is előkerülhetnek, amelyek meghatározzák és befolyásolják a rólunk kialakított képet és nő a társadalmi elismertségünk.
Ez utóbbi hiánya miatt szenved a szakma. A tudományon túl az alkalmazott módszerek mellőzése számos mindennapi probléma okozója, kiváltója. Adott projektek, ipari- mezőgazdasági- és környezetvédelmi beruházások, stb. megvalósulhatnak részletes földtani ismeretek hiányában. Számos esetben csak akkor fordulnak hozzánk, ha már késő, és menteni kell, a néha már menthetetlent.
Épp e térségben vívott ki magának elismerést, és lett világhírű Eötvös Loránd, amikor 1906-ban itt, az Alföld délkeleti peremén nemzetközi grémium előtt bemutatta ingáját.
Mi is történt azóta? Mit látott és mit tudott meg a mérések által Eötvös és számos kutatótársa e terület földtanáról? Mit látunk, és mit tudunk mi ma e területről? Mi történt az elmúlt több mint száz évben a terület földtani kutatásában? Mit hozott a modern földtani szemlélet? Mit tárnak fel az új, nemcsak gravitációs, alkalmazott geofizikai módszerek? Mit igazolnak a lemélyített Makói-árokbeli fúrások?
A felkért plenáris előadók e kérdések szellemében tartják meg előadásukat a társrendező Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport felújított TTK előadójában. A két felújított földtani tanszék kinyitja termeit és egyedi gyűjteményeit, bemutatja a színvonalas oktatás új infrastrukturális és tárgyi felszereléseit. Ebből az alkalomból felavatjuk a Szentpétery Zsigmond termet, amely az új kőzetmikroszkópia labornak ad helyet. A két tanszék előadótermei a Grasselly- és a Miháltz-terem ad otthont majd a tervezett két párhuzamos szekció előadásainak. A még festékillatú díszes előcsarnokban és tanszéki folyosókon helyezzük el a posztereket, vigyázva, hogy a szép díszítések és a felújított, megvilágított kőzet- és ásványtárók látványától ne fosszuk meg az érdeklődő látogatókat.
Keresve sem találhattunk volna kedvezőbb időpontot és helyet e májusi Vándorgyűlésnek, mert 21-e épp Szeged napja, és esténként számos kulturális programhoz csatlakozhatnak a résztvevők. Ez ugyanakkor gondot is jelenthet a szállások foglalásában, mert zsúfoltságra lehet számítani a szállodákban, ezért kérünk mindenkit, időben gondoskodjon a szállásáról. (Néhány ajánlott szállodát és panziót, ezek elérhetőségét az érdeklődők a Hírlevélben megtalálják.)
Szeged páratlan építészeti érdekességi is csalogatják a kedves kollégákat, lehet kevesen tudják, hogy a budapesti Földtani Intézet épületének formakincsét láthatjuk viszont a Deutsch-palota homlokzatán, amely szintén Lechner Ödön munkája. A Rerrich téren két csodás szobrot lehet megcsodálni, a Kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent György szobrát és Melocco Miklós ’56-os emlékművét.
Az egyetem Füvészkertje májusban ontja káprázatos színeit.
Ha Szeged, akkor felidéződnek bennünk nagyjaink alakjai: Klebersberg Kunó egykori oktatási miniszter, Glattfelder Gyula püspök, Bálint Sándor néprajz tudós és Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas tudósunk.
A Széchenyi-téren híres borászok kínálják kóstolásra a szőlőt is látott boraikat, de 22-én a Zarándi-hegységbe vezető kirándulásunk a Ménesi borvidék pincéinél zárul, ahol terveink szerint megnyílik majd egy borpince ajtaja is.
Szeretettel várjuk tehát 2010 májusában Vándorgyűlésünkön, Szegeden!
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem, H-6722, Szeged Egyetem u. 2-6.
Társrendezők:
Szegedi Tudományegyetem, Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Magyar Geofizikusok Egyesülete
Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület
Előzetes program:
Május 20. csütörtök
8.00 - 10.00 regisztráció
10.00 - 13.30 Köszöntések, plenáris ülés
13.30 - 15.00 Ebédszünet
15.00 - 17.00 Plenáris ülés
17.00 - 18.00 Poszter szekció
19.00 - fogadás
Május 21. péntek
9.00 - 9.30 Szentpétery Zsigmond terem avatása az egyetem épületében
9.30 - 13.30 szekcióülések.2-2 szekcióban
13.30 - 15.00 Ebédszünet
15.00 - 18.00 szekcióülések.2-2 szekcióban
19.00 - vacsora
Május 22. szombat
Egész napos terepbejárás Erdélyben, a Zarándi-hegységben, pincelátogatással.
Előadásaikat, posztereiket a következő témákban várjuk:
A) Szedimentológia
B) Geofizika
C) Szerves és szervetlen geokémia
D) Medencehidraulika
A KIVONATOK LEADÁSI HATÁRIDEJE: 2010. január 31.
A Vándorgyűlés részletes körlevelét november-decemberi havi hírlevelünkben tesszünk közzé, addig is kérjük, szíveskedjenek az időpontot előjegyezni.
Az előzetes jelentkezésüket, előadás és poszter bejelentéseiket a szekció megjelölésével a Társulat e-mail címére (mft@mft.t-online.hu) várjuk.
Budapest, 2009. október 5.
Az MFT Elnöksége
![]() |
