A Geothermal Communities c. Concerto Projekt Mórahalmon és Szegeden
A CONCERTO az Európai Unió FP7 keretprogramjának pályázati eszköze, mely megújuló energiák kapcsolását célzó projekteket támogat. A kiírás értelmében városrészek, teljes kerületek, negyedek egységes energetikai megújítása támogatható, kiegészítve kutatás-fejlesztéssel.
A 2008-as kiírás keretében 40 pályázat érkezett Brüsszelbe, ezek közül 4 kapott támogatást, köztük a „Geotermális közösségek” (Geothermal Communities) c. projekt.
Ez az első magyar koordinálású CONCERTO projekt, és egyben az első, mely a geotermális energia más megújuló energiaforrásokkal való kombinálását célozza.
A projektben 6 ország képviselteti magát: Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia, Macedónia, Románia, Szerbia. A konzorciumot 16 partner alkotja. A Szegedi Tudományegyetem, a Szlovák Energia Ügynökség és a Lengyel Tudományos Akadémia kutatási tevékenységet végez, három városban (Magyarországon, Szlovákiában és Olaszországban) konkrét beruházások történnek, négy, a geotermális fejlesztésekben érintett vállalat technológiai fejlesztést hajt végre, négy partner település pedig megfigyelő státuszban kapcsolódik a projekthez.
A projekt 5 éves futamidejű, és az Európában elérhető legmagasabb szintű alternatív technológiákat demonstrálja kombinált energetikai rendszerek kiépítésével, nemzetközi kooperációban megvalósuló kutatás és ellenőrzés mellett.
Az EU a három projekthelyszínen (Mórahalom, Galánta, Montieri) kikísérletezett, bemutatott és monitoringozott technológiai megoldásokat széles körű terjesztését is támogatja, a kialakított jó gyakorlatokat pedig közvetlenül beépíti a következő évek támogatási rendszereibe, alternatív energiagazdálkodási ajánlásaiba.
Európában jelenleg mintegy 5 millió ember él CONCERTO programban részt vevő városokban, és 500 ezer embert érintenek közvetlenül az e programban az elmúlt években támogatott fejlesztések. A „Geotermális Közösségek” projekt keretében ez a szám tovább nő, és (magyarországi vonatkozásban) kiegészül Mórahalom lakosságával.
A Mórahalmi fejlesztések magukba foglalják a
* Móra ÁMK Iskola és Gimnázium valamint az Óvoda szigetelését és nyílászáró cseréjét, a használati meleg víz ellátás napkollektoros rendszerre való átállítását,
* fotovoltaikus ellátású LED-es belvárosi közvilágítási rendszer kiépítését a város központjában,
* a város északi részén fúrt termál kútból a vízzel együtt érkező metán hasznosítására gázelőkészítő berendezés és kapcsolt gázmotoros kiserőmű (CHP) kiépítését – az így nyert elektromos energiával az “Új Belváros” fűtését / hűtését ellátó hőszivattyús hőközpont segédenergia igényének kielégítését,
* a teljes területre energetikai mérőrendszer és mérőhálózat kiépítését, távvezérlést és szoftveres folyamatkövetést.
A szegedi fejlesztések az SZTE-n valósulnak meg, ahol az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék munkatársai
* a megújuló energiaforrások gazdaságos és hatékony integrációjának lehetőségeit kutatják,
* a határon átnyúló felszín alatti vízkészlet ésszerű kitermelésének követelményrendszerét fejlesztik,
* a mórahalmi rendszeren a homokkőbe való visszasajtolás gyakorlati tapasztalatait összegzik,
* ugyancsak a mórahalmi tapasztalatok alapján a termálvízzel érkező gázok energetikai rendszerekbe való integrálását modellezik,
* és kialakítanak egy, a régió termálvizeinek gáztartalmát és annak hasznosítási lehetőségeit is figyelembe vevő adatbázist a hasonló projektek előmozdítására.
A projekt 2010.01.01 és 2015.12.31 között valósul meg.
Teljes költségvetése 11.5 millió euró, ebből Mórahalomra mintegy 850 ezer, az SZTE-re 160 ezer euró jut.
A projekt koordinátora az SZTE részéről Dr. Kóbor Balázs, Mórahalom részéről Dr. Medgyes Tamás, mindketten az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék tudományos főmunkatársai.
A projekt internetes elérhetősége: http://www.geothermalcommunities.eu/
![]() |
