Földtudomány BSc

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Földtudomány BSc- A földtudomány szak tantervét összefoglaló, krediteket is megadó óra és vizsgaterv, a szakirányok bemutatásával.

 

A képzés célja olyan földtudományi kutatók képzése, akik korszerű természettudományos szemléletmódjuknak köszönhetően, a földtudományok elméletének és gyakorlatának ismeretébe, képessé válnak arra, hogy a tudományos életben, a gazdaság különböző intézményeiben, valamint az ipari erőforrás−kutatásokban önálló szervezői és irányító feladatokat lássanak el, és hivatásuknak tekintsék a Föld megismerését és védelmét.

 

Az alapfokazat (BSc) birtokában a földtudományi kutatók képesek lesznek széleskörű természettudományos ismeretrendszerük révén, társadalmi−gazdasági folyamatok következtében fellépő földtudományi problémák felismerésére, e problémák laikusok, szakemberek és a döntéshozók számára történő szabatos megfogalmazására, és alternatív megoldások kidolgozására. A korábban népszeru geoinformatika, környezetkutató és település−fejlesztő szakirányok a Földrajz BSc−ben végezhetők.

 

Az alapfokozat (BSc) birtokában a földtudományi kutatók alkalmasak a nemzeti és nemzetközi földtudományi, megfigyelo− és elorejelzo szolgálatoknál, illetve hatósági jogkört gyakorló intézményeknél feladatok ellátására.

Környezettudományi, eroforrás−kutatási, környezet− és természetvédelmi feladat− és munkakörökben szervezői és koordinációs feladatok ellátására. Kutatási projektek megszervezésére, laboratóriumi és terepi mérések végzésére, koordinálására, és munkakörökben szervezői és koordinációs feladatok ellátására.

Az eredmények térképi ábrázolására és térinformatikai integrációjára, térbeli és relációs adatok adatbázisba rendezésére, adatbázisok muködtetésére, ipari− és kommunális létesítmények tervezésére, és ezek biztonsági elemzéséhez szükséges hatástanulmányok elkészítésére.

Hallgatóink tanulmányaihoz kiváló infrastrukturális feltételeket biztosít az új egyetemi Tanulmányi és Információs Központ és a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport két önálló számítógépes terme.

 

CsatolmányMéret
Államvizsga tételsor-BSc.pdf53.8 KB